2023.10.01., vasárnap - Malvin
Győr: 12o - 14o
Az ország 19 megyéjében

Észbontó cukiságok látogathatóak a debreceni és a fővárosi állatkertben

frisshirek.hu | 2023. május 29. - 13:30
Észbontó cukiságok látogathatóak a debreceni és a fővárosi állatkertben

Egy, a vadonban már kihalt gazellafajból született új gida a Fővárosi Állatkertben: a mhorr gazella eredetileg Északnyugat-Afrikában volt őshonos, azonban természetes élőhelyéről teljesen eltűnt az 1970-es évekre, így csak állatkerti állományokban maradt fenn a faj. A Zoo Debrecen lámái kitűnően érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évről évre utódokkal gyarapodik csapatuk a gondozók és a látogatók nagy örömére - adta hírül az állatkert sajtóközleményében.

Állatkertünk 2007 óta vesz részt a mhorr gazella tenyészprogramban, az első budapesti születésű gida pedig 2009-ben jött a világra. Egy rekorder állatunk is volt, ugyanis egyik korábbi nőstényünk, Evita, aki maga is több utódot nevelt fel nálunk, 19 és fél évig élt, s ezzel az ismert leghosszabb élettartamú mhorr gazella volt a világon.
Az elmúlt években – egészen pontosan 2019 ősze óta – sajnos szünetelt a gyermekáldás, leginkább azért, mert egy darabig nem volt megfelelő apaállatunk. Éppen ezért a múlt évben egy új hím érkezett hozzánk a most négyéves Taro személyében. S most már azt is elmondhatjuk, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen ő az apukája a most született gidának.
A kicsi mhorr gazellákat bármikor megcsodálhatja a nagyközönség - írja az állatkert Facebook-bejegyzésében.

A május 23-án világra jött kis kanca szépen erősödik és egyre aktívabb, noha a sok pihenés mellett még jó ideig igényli anyja gondoskodását. Színezete az elmúlt években világra jött testvéreihez hasonlóan elöl fehér, hátul pedig sötétbarna, ami egészen azóta hagyománynak számít az intézményben, hogy fehér kancáihoz 2016-ban megérkezett Negro, a fekete csődör a Kassai Állatkertből.
A legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődőek, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le - őket is főként dominanciaharcok során -, így a békés és évről évre utódokkal gyarapodó debreceni csapattól nincs miért tartaniuk a látogatóknak - magyarázta a szakember.