2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Győr: 3o - 4o
Az ország 19 megyéjében

DK: Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok

frisshirek.hu | 2023. március 15. - 20:45
DK: Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok

A Demokratikus Koalíció elnöke azt tanácsolta hallgatóságának a párt szerdai, budapesti nagygyűlésén, hogy merjenek megküzdeni a szabadságukért, "különben jogfosztottak lesztek és a nemzet szégyenévé váltok".

Gyurcsány Ferenc az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott rendezvényen azt mondta:

a DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak.

A DK józan, hazafias európai politikát folytat, alapelvei egyszerűek: az ember szabad és erre a szabadságra vigyázni kell. Továbbá az erős nem élhet vissza hatalmával, a gyengét pedig segíteni kell, mert ő is ember - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

"A zsarnokkal küzdeni kell és nem tárgyalni"

- mondta. Az odaadott szabadság mindig visszavehető, amelyért megküzdöttek, az nem - figyelmeztetett a DK elnöke.

A küzdelem sokszor reménytelennek, "iszonyatosan" nehéznek tűnik, legfőbb jutalma nem mindig a győzelem, hanem az önbecsülés megszerzése és megtartása. "De győzni fogunk, mert nem veszhet a haza" - jelentette ki a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, az igazi hazafiak a jövőről beszélnek, befogadóak, barátokat keresnek és szabadságpártiak, míg az úgynevezett nemzetiek a múltról beszélnek, kirekesztenek, ellenségeket keresnek és elnyomáspártiak. A világ legsikeresebb államai a legszabadabbak közül kerülnek ki, de az is számít, hogy a közös gazdagságot miként osztják el. Ebből a szempontból a DK elnöke szerint a skandináv mintát kell követni.

"Nagyon sokban van nekünk ez a kormány: közös pénzünk jelentős részét elvették, most meg ami járna, azt miattuk nem kapjuk meg" - mondta.

"A magyar kormány elesett, letette a fegyvert. Nem Világosnál, hanem a brüsszeli bankszámlák előtt, könyörög rimánkodik (...) pénzt akar, szinte bármi áron. Hunyászkodásban van a dölyfös úr." De nagyon valószínű, hogy nem lesz uniós pénz, mert ha teljesítené a jelenlegi kormány az uniós követelményeket, az a rendszer bukását jelentené - mondta Gyurcsány Ferenc.

A volt miniszterelnök azt is kiemelte: nincsenek jó és rossz magyarok, egy jó kormány azért dolgozik, hogy a magyarok egyre közelebb kerüljenek egymáshoz. A jogállamiságról folyó vitával kapcsolatban pedig azt emelte ki: a polgár szabad, nem a kormány. Az emberek ellenőrzik az államot, és nem fordítva.

"Legyetek büszkék arra, hogy szabadok akartok lenni! (...) A Dobrev-kormány a megoldás, tessék támogatni!" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc.

Szücs Balázs, Erzsébetváros alpolgármestere az ünnepségen arról beszélt, hogy nehéz helyzetben van az ország, tele van indulattal, elkeseredéssel, a hatalom szinte mindenkit megsértett, éppúgy, mint 1848-ban. "Ma nekünk kell a márciusi ifjaknak lennünk, és ki kell mondanunk: elég volt!" - hangsúlyozta Szücs Balázs.

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője azt mondta, az, hogy az ország ennyire szétszakadt, egyenes következménye az Orbán-rendszer politikájának. Hozzátette, legelőször "ellopták tőlünk a nemzeti gondolatot", ezért az első feladat annak "visszavétele" lesz. Úgy fogalmazott: az, amit Orbán Viktor nemzeti politikának nevez, éppen "a nemzet érdeke ellen való politika, mert éppen a legfontosabbat, a közös nemzet gondolatát tagadja".

A DK árnyék-miniszterelnöke kijelentette, ha nem veszik vissza a nemzeti gondolatot, akkor csatát fognak veszíteni. Az európai Magyarország már két komoly csatát elveszített Orbán rendszerével szemben, és csak most kezdődik igazán a harmadik csata - állította.

Úgy fogalmazott:

amikor 33 éve megbukott a szocializmus, közösen akartak egy szabad és igazságos Magyarországot. Azt mondták, hogy soha többé ne dönthessenek emberi sorsokról pártkáderek, nem akartak tiltott, tűrt és támogatott művészeket, nem akartak pártállami propagandát és azt, hogy az ország szétszakadjon urizáló gazdagokra és nélkülöző tömegekre. Ezt a közmegegyezést "rúgta fel" Orbán Viktor miniszterelnök, ez volt az első csata, amelyet a magyar nemzet elveszített Orbán rendszerével szemben

- mondta. Hallgatóságának azt üzente, azért vannak itt, hogy mindenki hallja, "igazságos és szabad Magyarországot kíván a magyar nemzet".

Magyarország európai lesz, tisztességes lesz, vagy nem lesz

- összegezte mondanivalóját az MTI tudósítása szerint.

Fotó: Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára Facebook-oldala

Címlapfotó: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond a párt budapesti nagygyűlésén, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott megemlékezésén az Egyetem téren 2023. március 15-én. MTI/Balogh Zoltán