Sokat drágult az albérlet Szombathelyen

A KSH frissen kiadott adatai alapján országosan 20 százalékkal nőttek az albérletek árai a tavalyi évhez képest. Az új adatok szerint a vármegyeszékhelyek közül is kiemelkedik többek között Szombathely, itt 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásEgyre nagyobb gondot jelent a fiataloknak a saját otthon megvásárlása, de lassan az albérleti árak is gondot okozhatnak, és nemcsak a fiataloknak, hanem azoknak is, akik nem rendelkeznek saját ingatlannal.
A KSH honlapján elérhető összesítés szerint januárban a lakbérek országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 2015-höz viszonyítva pedig 75, illetve 69 százalékos volt a növekedés - az MTI tájékoztatása szerint.
Jól látható tehát, hogy ez a tendencia évek óta tart. Korábban voltak próbálkozások, hogy az állam valamilyen módon belenyúljon az árakba, de ezek nem jártak sikerrel.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: a januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén löketet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek. Tapasztalatok alapján a minimálbér emelés is - amely idén januárban több mint 16 százalék volt - fölfelé szokta húzni a bérleti díjakat - magyarázta.
A szakember kiemelte, hogy február közepén a kínálatban szereplő albérleteket nézve a vármegyeszékhelyek közül Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Szombathely volt a legdrágább, ezekben a városokban 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb nagyvárosok közé tartozik 90-100 ezer forintos díjjal Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Kaposvár, Békéscsaba - írta meg az MTI.
Szombathelyen már régóta létezik az önkormányzatnál lakbértámogatás, amelynek összege a mindenkori öregségi nyugdíjhoz van igazítva, most azonban mégis módosítanak rajta, mert érzékelik a lakhatási problémákat a városban
László Győző szombathelyi alpolgármester szerint a benyújtott módosítás jobban megfelel a mai igényeknek.
A megemelkedett energia- és fogyasztói árak, az egyre magasabb infláció nagy mértékben növeli a családok kiadásait, tovább nehezítve az albérletben élő családok megélhetését. A háztartásokban jelentkező többletkiadásokhoz történő nagyobb segítségnyújtása érdekében, indokolt a bérleti díj támogatásra való jogosultság jövedelemhatárát megemelni - olvasható a határozati javaslat indoklásában.
Fotó: pixabay.com