2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Győr: 8o - 9o
Az ország 19 megyéjében

Debreceni akkumulátor-ügy mérlege: egy országos és két helyi népszavazás, feljelentés a polgármester ellen

frisshirek.hu | 2023. január 25. - 19:00
Debreceni akkumulátor-ügy mérlege: egy országos és két helyi népszavazás, feljelentés a polgármester ellen

Az LMP hétfőn jelentette be, hogy országos népszavazást kezdeményezett annak érdekében, hogy csak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul. Kedden a frisshirek.hu-hoz eljutott információ szerint a Mi Hazánk Mozgalom és a Momentum pedig helyi népszavazást indít a kérdésben, ezt szerdán mindkét párt hivatalosan is megerősítette. Az LMP szerdán további lépésekről számolt be, helyi, önkormányzati szinten is küzd az akkumulátorgyárak ellen. A DK pedig egyenesen a polgármestert támadja, mert hazudott a mérgező akkumulátorgyárról a helyieknek.

A Momentum a frisshirek.hu-nak eljuttatott szerdai közleménye szerint Mándi László hétfőn nyújtotta be hitelesítésre a helyi választási bizottságnak a népszavazási kérdést annak érdekében, hogy a debreceniek kifejthessék véleményüket az akkumulátorgyárról.

Azt írták, a fideszes városvezetés a helyiek tájékoztatása és megkérdezése nélkül tervezi felépíteni a hatalmas vízigényű és környezetszennyező CATL akkumulátorgyárat.

Meggyőződésünk, hogy egy ekkora beruházás nem lehetséges a helyiek bevonása és megkérdezése nélkül. Több mint kétszázezer ember jövőjéről nem dönthetnek zárt ajtók mögött - indokolt a Momentum.

A helyi népszavazásra javasolt kérdés a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek az óránkénti átlagos vízigénye meghaladja a 130 köbméter értéket?

Helyi népszavazást kezdeményezett a debreceni akkumulátorgyár megépítéséről a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus arról beszélt: "a lakosság, a civilek, a cívisek igényeinek megfelelően, velük összefogva és melléjük állva" tették meg a lépést annak érdekében, hogy a jelenlegi "hitvita" helyett váljon világossá, mekkora helyben a környezetet és a vizeket jelentős mértékben terhelő beruházás támogatottsága.

A negyedszer is kétharmados felhatalmazást szerzett kormánypártok pont ott ütközhetnek komoly lakossági, választói ellenállásba, ahol valószínűleg a legkevésbé sem számítottak - jegyezte meg Apáti István, mondván, Debrecen a Fidesz "egyik legerősebb bástyája", ahová egyre jelentősebb beruházásokat "tolnak át".

Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke elmondta: kedden a helyi választási irodának benyújtott kezdeményezésükkel arról kérnék ki a debreceniek véleményét,

egyetértenek-e azzal, hogy "olyan, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem létesülhessen vagy üzemelhessen Debrecen közigazgatási területén belül, amelynek szén-dioxid-kibocsátása meghaladja az évi 100 ezer tonna, vagy ivóvíz-igénye eléri a napi 10 ezer köbméter értéket".

Az LMP az országos népszavazás hétfői bejelentése után ma közölte,

hogy valamennyi önkormányzati képviselője kezdeményezni fogja településén, hogy csupán helyi, jóváhagyó népszavazás esetén lehessen akkumulátorgyárat vagy más hasonló, az ott lakók életét befolyásoló üzemet építeni

- mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Bakos Bernadett emlékeztetett: ugyanezen célból pártja már országos népszavazást is kezdeményezett, ugyanis folyamatosan küzdenek azért, hogy ne lehessen bárhol, bármikor akkumulátorgyárat építeni az országban, a helyiek megkérdezése nélkül.

Elmondta azt is, hogy az LMP Debrecenben tüntetést szervez az oda tervezett beruházás ellen. Itt ugyanis csak az első üzem megépülésével csúcsidőben 12 ezer család vízfelhasználásával egyenlő mennyiségű vizet igényel majd az akkumulátorgyár, a teljes gyár megépülése pedig annak vízigénye egész Debrecen vízfogyasztásának felével lesz egyenlő.

Nehezményezte a komáromi ipari park bővítéséről szóló bejelentést, amelyet nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősített a kormány. Elmondta: itt a helyi vízkészlet sem elegendő ehhez, valószínűleg a tatai karsztvizet kell majd felhasználniuk az üzemeknek.

Tegnap Göd, ma Debrecen, holnap Győrszentiván és Komárom. Meg kell állítani azt az elvetemült tervet, hogy Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalommá váljon, védjük meg együtt vizeinket!

- fogalmazott a politikus.

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője pedig felhívja a figyelmet, miszerint

"egy ország tapasztalja, hogy milyen elemi erővel lángolt fel a debreceni emberek ellenállása a házaik végébe, szinte az ablakaik alá tervezett, súlyosan környezetpusztító kínai akkumulátorgyár ellen. Ez nem véletlen, ugyanis Papp László polgármester átverte a debrecieneket. Amikor tavaly nyáron az önkormányzati közgyűlés elé vitte a debreceni ipari park vízfelhasználásáról szóló előterjesztését, még szó sem volt erről az akkumulátorgyárról, ami elszívja és súlyosan szennyezi Debrecen vizeit, veszélyezteti a városlakók biztonságát és értéktelenné teszi az ingatlanjaikat"

- írja közleményében. Pártja, a DK

"fegyelmi eljárást kezdeményezett Papp László polgármester ellen, aki a Fidesz hű katonájaként nem csak a debreceni képviselőknek hazudott, hanem Debrecen mind a 200 ezer lakosának. Papp László odadobta a debrecenieket a zsebük megtömésére készülő külföldi üzletembereknek, a környezetpusztító gyár építéséből hasznot húzó fideszes milliárdosoknak és korrupt pártkatonáknak."

Emlékeztetett arra is, hogy "Debrecennek hosszú történelme során eddig egyetlen olyan polgármestere sem volt, aki előre megfontolt szándékkal a debreceniek nyugalma, egészsége és biztonsága ellen cselekedett volna."

fotó: Kósa Lajos Facebook-oldala