Ahogy arról a frisshirek.hu-n már beszámoltunk, egy figyelemfelkeltő kiállítással kezdi meg az évadot Jászberényben a magyar kultúra napjához kötődően a Lehel Film-Színház. A nagyon várt kiállítás már a plakátjával megfogott.

Egy bátor női akt, amelyre az van írva, hogy Nem én vagyok

- miközben a kiállító festőművész egy nő, Maros Lili, akivel kapcsolatban ösztönösen felmerülne, hogy ő látható a festményen.

És valóban. Lehetséges, ha nincs máris ott egy tagadás a meghívón és a címben, talán csak egy modellnek gondoltam volna a képen látható női alakot, de így máris meg lettem szólítva. "Nem én vagyok", szólítanak meg, miért is gondoltam volna ezt, és akkor ki? Máris elindult egy belső párbeszéd a művésszel és alkotásával, pedig még be se léptünk a kiállításra.

Be, pontosabban fellépve a Lehel Film-Színház galériájába nagy sürgés-forgás fogadott,

amely csak részben szólt a megnyitónak. A moziban a földszinten épp egy filmvetítésére érkezett a közönség, amelyhez a popcorn+kóla kombót odafent, a galéria szintjén lehetett megvásárolni. Találgattuk is, vajon mit adhatnak a moziban, és mint utólag kiderült, Az ember, akit Ottónak hívnak című film ment. Nem gondoltam volna, hogy ez a film Jászberényben ilyen sokakat érdekelhet.

Abban azonban bíztam, hogy Maros Lili képei sokakat fognak, és a mozifilm iránt érdeklődőkön túl szép számmal voltak a kiállítás érdeklődői is.

A marosvásárhelyi származású festő 2009-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen Művészeti Karán, 2017-2019 között pedig háromszor is részt vett a jászberényi Art Camp-en. Innen jött a gondolat, hogy visszahívják a városba, amellyel nem szakadt meg 2019 után sem a kapcsolat, hiszen a Jászberényi Városi Könyvtár a művét is őrzi, és a barátságok is tartósok.

A kiállítást Nagy Zopán költő nyitotta meg,

aki rendhagyó módon nem a művészetet, a képeket és Maros Lili munkásságát elemezte, fejtegette, boncolgatta, hanem egy szabadverset adott elő, amelyet az alkotások ihlettek benne. Az elmélyült intuíciók és cselekvésre bátorító reflexiók között olykor hozzánk szólt Nagy Zopán, olykor pedig a képeket ültette át szavakba.

"Urbánus nihil", "monokróm zeneiség", "pasztellesen plasztikus"

- játszott a kiállítást jellemezve a szavakkal és a jelzőkkel a költő. A megnyitóra komponált művében pedig az a kérdés futott gerinchúrként végig, hogy ki a személy, aki az alkotásokban vagy azok rejtekében megmutatkozik, és bátorított arra mindannyiunkat, hogy induljunk erre a keresésre mi magunk is. Adjon erőt és provokációt ehhez az életünket meghatározó kutatáshoz ez a kiállítás.

Maros Lili végül egy rövid versével bocsátotta át a képeket a közösségnek, amely sorok csodálatos módon kiegészítették a képek merengő hangulatát.

Írni viszonylag ritkán szoktam, bár az írással kezdtem a művészi kibontakozásomat, de maradt a főcsapásként a festészet, és mellette fotózok, valamint tárgyakat szoktam készíteni. Az anyag megmunkálása is fontos a számomra, nemcsak síkban, hanem térben is dolgozni

- nyilatkozta a frisshirek.hu számára a művész, és azt a kérdést is feltettem, vajon szándékos-e a sok emberábrázolás a képeken.

Szeretem az embert. Az embernek az ábrázolást. És mivelhogy én vagyok a saját magam modellje, hiszen én mindig kéznél vagyok, ezért általában mindig én vagyok az, aki "nem én vagyok". Alapvetően szeretem a tereket, a tárgyakat, az egyszerű dolgokat, amiknek a képeimen keresztül adok egy filozófiai hátteret, hogy más megvilágításba teszem őket.

A diákok kérdezték is tőlem, hogy miért festett meg épp egy villanykörtét, akiknek azt tanácsoltam, hogy induljanak ki magából a tárgyból, például mi történik, ha felkapcsolok egy villanyt, próbáltam őket rávezetni a kép mögött álló történetre.

A kiemelt képet a szerző készítette.