Civil eszmecsere Szegeden - első alkalommal az önkormányzat égisze alatt

A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA megnyitó beszédben Binszki József alpolgármester Szeged szolidáris város jellegét hangsúlyozta, valamint azt, hogy a város igyekszik együttműködni a civil szektorral, például a fogyatékossággal élő emberek érdekében is. Örömét fejezte ki, hogy a városban ilyen színes a civil, nonprofit élet.
Jávorszky Iván, civilügyi főreferens pedig abbéli örömének adott hangot, hogy találkozhattak önkormányzati szinten a civil szervezetek. Elmondta, hogy nem pusztán Szegedről és Csongrád-Csanád megyéből, hanem Budapestről vagy Békés megyéből is jöttek résztvevők. Az esemény egyébként a fogyatékkal élők világnapjához (december 3.) és az önkéntesek világnapjához (december 4.) kapcsolódott.
Az eseményen számos civil szervezet bemutatkozása, rövid előadása mellett többek között Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy
még a közép-európai országokhoz képest is nagymértékben beleszól a politika a civil szervezetek életébe.
Majd azzal folytatta, hogy ezért is fordulhat elő, hogy hazánkban egyrészt lakosságarányosan kevesen vesznek részt civil kezdeményezésekben, másrészt viszonylag alacsony a független szervezetek adományozási aránya, még akkor is, ha az elmúlt években ez növekedett. Ráadásul nem csak kevesen kerülnek kapcsolatba civil szervezetekkel, de nincs utánpótlás,
a fiataloknál nem népszerű a civilség, hiszen kevés a pénz benne.
Bár Gerencsér hozzátette, reméli és úgy látja, hamarosan ismét érkeznek pályázati források.
Nem csak civil és önkormányzati szereplők előadásait lehetett meghallgatni, hiszen a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási És Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztályának osztályvezetője, Baloghné Czirok Anikó a foglalkoztatási és rehabilitációs eljárások szabályairól beszélt az érdeklődőknek.
A nap végén, a kerekasztal beszélgetéseket megelőzően az ismert immonológus, Duda Ernő professzor beszélt a covid járvány alatti tapasztalatokról néhány percben. Ennek kapcsán elsősorban a ,,tudományellenes” megnyilvánulások és a sokszor valótlan híresztelések miatti aggodalmának adott hangot.
A rendezvényen a szervezetek is bemutatkozhattak, és ahogy Jávorszky Iván is elmondta, reméli, hogy ezek a találkozók mostantól rendszeresebbek lesznek, az állandó eszmecsere jegyében.
Fotó: frisshirek.hu, a képen Gerencsér Balázs