Váratlanul érte a nagyvilágot a magyar forradalom
A forradalom kitörésekor amerikai lapok elsősorban az általános elemzésekben foglalkoztak Magyarországgal, mint a „kelet-európai erjedés” egyik, de nem fő színterével. A New York Times október 23-i elemzése még elsősorban Lengyelországot és Gomulkát említette a szovjetellenes, Moszkvától elszakadni vágyó erők legjelentősebbikeként, és csak mellékesen azt: az oroszok sztálinista reakciói „talán Magyarországot is a szovjetellenes tömbbe taszítják” – ami jól mutatja, hogy a nagyvilág (konkrétan a vezető amerikai napilap politikai elemzői) még a forradalom előestéjén sem számított Magyarországon jelentősebb társadalmi robbanásra. Az amerikai lapokat elsősorban a „szenzációs” események érdekelték (például Rajk és társai újratemetése), és általában is egzotikus világként tekintettek (és így is ábrázolták) a vasfüggönyön túli szörnyű világra.
A legnagyobb nyugati lapokat a felkészületlenség jellemezte. A New York Times arról írt, hogy a Magyar Rádió adásain kívül tulajdonképpen nincs más rendelkezésre álló hírforrás a forradalmi eseményekkel kapcsolatban – azaz a publicisztikáikat, elemzéseiket igen gyér és egyoldalú információk alapján próbálták elkészíteni a munkatársak.
A Washington Post (amely a hírügynökségi jelentéseket jelölte meg forrásként) írásaiban hasonló a zavar. A 24-ei beszámoló címében valószínűleg összekeveredett a Sztálin-szobor ledöntésérôl szóló információ és a Rádiónál kirobbant harcokról szóló hír, hiszen azt írták: „Visszaverték a Sztálin-szobor lerombolására készülő budapesti tömeget.” Ráadásul a lap furcsa módon a szocialista országok sajtóforrásaira hivatkozott – talán emiatt vannak olyan meglepő megjegyzések a cikkben, mint például: akkor halt meg egy tüntető,
„amikor a rendfenntartók tüzet nyitottak, hogy megállítsák a lázadó csőcseléket”!
A lap egyik 25-ei írásában egyértelműen utalt az információhiányra, amikor azt írta: „…jóformán valamennyi információ Bécsen keresztül fut be hozzánk, ahol a határon átjutók értesüléseiből rakják össze a híreket.”
Az angol napilap, a Times máshogy működött. Egyrészt a konzervatívabb újságírói szabályokra tekintettel hangsúlyozta: nem lehet tudni, mi történik Magyarországon a késő esti órákban. Másrészt 25-én nem feltételezte Nagyról, mint az amerikai lapok, hogy egy rosszindulatú (báb)figura, hanem csak azt, hogy nehezen uralja a helyzetet.
Professzionális helyzetértékelés
A francia újság azzal tűnt ki, hogy már a forradalom második napján volt kapacitása arra, hogy összehasonlító elemzést végezzen a magyarországi és lengyelországi események más-más forgatókönyv szerinti alakulásának okairól, amelyeket a magyar vezetés alkalmatlanságában, a helyzet rossz kezelésében találtak meg.
Érdekes forrás a nyugat-európai kommunista sajtó. A L’Humanité kommentárja például talán az első, amely „megelőlegezi” a késôbbi kádári propagandaelemeket. A cikkben megjelennek a Vatikán utasítására cselekvő konzervatív egyházi körök, felbukkan a nemzetközi kapitalizmus, amely arra költi a pénzt, hogy bomlassza a szocialista országok belső rendjét, s szerepet kaptak „a régi keletű ellenséges erők, amelyek nem törődtek bele a kapitalizmus felszámolásába”. Akárcsak az MSZMP későbbi magyarázatában, a párt hibás politikája itt is csak marginális ok. Ráadásul már itt megjelenik ellenforradalom fogalma.
A lengyel lapok a hazai történések fényében számoltak be a forradalom eseményeiről. Az Express Wieczorny például így: „… a véres budapesti zavargások, amelyek megzavarták a nálunk nagy rokonszenvvel figyelt demokratizálás folyamatát, magát a folyamatot nem szakították félbe”. A Trybuna Ludu 28-án aggódva, de általános szimpátiával írt a magyarokról. Hangsúlyozta, hogy bár a felkelők közé felelőtlen és reakciós elemek is vegyültek, de Magyarországon a nép mozdult meg. A cikkíró súlyos leegyszerűsítésnek nevezte, hogy a szocialista sajtó ellenséges ügynökségek művének tartja és ellenforradalomnak nevezi a népmozgalmat – amelyet felkelésként definiált –, és remélte: megmarad Magyarországon a népi hatalom, és a magyar vezetők levonják a helyes következtetéseket a hibák kijavításához.
A TASZSZ és a Pravda elrugaszkodott a valóságtól
A szovjet TASZSZ október 24-ei közleménye alapján másnap megjelent Pravda-cikk a szovjet nézőpontot tükrözi az események kapcsán. Mivel a szovjet hírügynökség nem az újságírás szabályai szerint működött, hanem propagandaközpont volt, ezért az anyag megfogalmazóinak a valós történésektől el kellett rugaszkodniuk, jövőbeli, remélhetően bekövetkező, elvárt eseményeket is hírként kellett közölniük. A „tudósítás” szerint Budapesten „népellenes kaland” zajlott, amelyben „reakciós szervezetek ellenforradalmi lázadás kirobbantására tettek kísérletet”. Ezt egy nap alatt felszámolta a magyar hadsereg, a magyar kormány által felkért és a Varsói Szerződés alapján ott állomásozó szovjet hadsereg, továbbá a felháborodott és felfegyverkezett munkásság. Népellenes reakciós szervezetek, fasiszta pribékek, a külföldi reakciós erők bujtogatása, előre kiképzett és felkészült csoportok utcán történő bevetése, üzletek kifosztása, közintézmények és üzemek elleni véres támadások – mind a későbbi, a megtorlás idején használt kádári retorika elemei lesznek majd.
Három nappal a forradalom kitörése után a Pravda már csak egy rövid TASZSZ-tudósítást közölt, amely szerint Budapesten már minden „rendben van”: működnek a közüzemek, termelnek a kenyérgyárak. Mindezt azon a napon, amikor Budapesten sortűz dördült el a Kossuth téren, amiből szovjet katonák is kivették a részüket.
A korábbiakhoz képest meglepőnek mondható az október 28-án megjelenő Pravda-cikk terjedelme és tartalma. Áttekintést adtak az eseményekről, Nagy Imrét és Kádár Jánost idézve ismertetve azokat. Az újság hangsúlyozta, hogy mindkét nyilatkozó szólt az események ellenforradalmi jellegéről, de arra is kitértek, hogy Nagy és Kádár szerint az elégedetlenségnek volt alapja, az emberek elkeseredésének volt oka, és a helyzet valóban rossz volt Magyarországon. A lényeg azonban, a lap szerint az ellenforradalom volt, amelyet a nyugati kormányok és titkosszolgálatok pénzeltek, láttak el fegyverrel, készítettek elő ügynökök tömegének Magyarországra küldésével.
Vigyázó szemeinket ismét nyugatra vetve
A nyugati sajtóban a Le Figaro „rehabilitálta” Nagy Imrét a szovjet csapatok behívása ügyében. Október 28-án azt írta:
Az új miniszterelnök személyesen kötelezte el magát, hogy tárgyalásokat kezd Moszkvában a szovjet csapatok kivonásáról. A sztálinista Gerőt – aki megpróbálta Nagy Imrére hárítani a felelősséget a Vörös Hadsereg behívásáért, jóllehet a harcok kezdetén maga kérte az oroszok segítségét – leváltották.
Itt említhetjük az elemzéseiben tárgyilagosnak tekinthető Timest is. Újságírói, szerkesztői átlátták a helyzetet, átérezték, hogy a komoly politikai erők nem visszarendeződést akarnak a kapitalizmusba, hanem egy számukra ismeretlen modellt megvalósítani.
Az amerikai orgánumok viszont folyamatosan közöltek meglepő híreket. A New York Times 27-én például arról írt, hogy a kommunisták lámpavasra akasztanak fel és erkélyekről dobnak le forradalmárokat. „Vegytiszta helyzet” persze ritkán fordult elő. Október 29-ei számában a New York Times például korrigálta korábbi, Nagy Imréről kialakított képét, mivel a lap szerint már érezni: nem a győztes kommunista beszél. Nagyot a nemzeti erőnek kiszolgáltatott figurának ábrázolták, és továbbra is használták a bábkormány kifejezést.
Október 30-át követően
Az október 30-át követően megjelent cikkek információtartalma egyértelműen jobb, ugyanakkor az írások uniformizálódása is megfigyelhető – ugyanis már tömegével mozogtak Budapesten a profi tudósítók. Jelentéseik alaposak, az információkat több helyről próbálták összegyűjteni. A New York Times 30-án megírta például, hogy bár a magyarok még felnéznek az amerikaiakra, de csalódtak az elmaradt segítségnyújtás miatt. Változott a lap irányvonala is. Október utolsó napján Nagy Imrét már nem a fejlődés akadályának látta és láttatta, hanem olyan embernek, aki „megadta magát a népakaratnak”. Továbbá arról írt: a „hazafias forradalom” elérte célját és többpárti választások lesznek, a sorra alakuló nemzeti bizottságokban a kommunisták kisebbségbe szorultak, és ezt alázatosan viselik.
Október végén, november elején tehát az angolszász lapok győzelmi jelentéseket adtak. Ebben a New York Times járt az élen, azt írva: Magyarországon többpártrendszer lesz és elszakadnak a szovjet tömbtől.
Figyelemre méltó cikk volt egy olasz napilap interjúja Nagy Imre miniszterelnökkel. Ebben Nagy alávaló hazugságnak nevezte, hogy ő hívta volna be az orosz csapatokat, továbbá kijelentette, hogy Magyarországot „nyugati demokráciaként, független nemzeti politikával” képzeli el, amely a saját útját fogja járni, „a magyar utat”.
A forradalom leverése, november 4-e után a nyugati sajtó a legerőteljesebb jelzőkkel jellemezte a Szovjetuniót. A New York Times így írt: "Gyilkossággal vádoljuk a szovjet kormányt. Vádoljuk továbbá hitvány szószegéssel és a történelem folyamán elkövetett legaljasabb csalással. Azzal vádoljuk, hogy a magyar nép ellen tegnap olyan szörnyű és gyalázatos bűntettet hajtott végre, amelyet soha nem lehet majd megbocsátani vagy elfeledni” A Le Figaro pedig így:
Sztálin feltámadt. Sztálin soha nem halt meg igazán. Ne legyenek kétségeink! A megtorlás nem várat magára. De a Szovjetunióra ezúttal olyan csapást mértek, amelyből sohasem fog teljesen magához térni.
Forrás: Szajda Szilárd: Az 1956-os forradalom nemzetközi sajtója (könyvismertető), 2007. Múltunk – Politikatörténeti folyóirat